Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

HTML

EROMANTIKA

Ezt a blogot azért hoztam létre, hogy megpróbáljam minél szélesebb olvasói körhöz eljuttatni írásaimat. Erotikus regényeket írok immár két éve. Az első kettőt magánkiadásban jelentettem meg, de terjeszteni nem tudom. Arra gondoltam, hogy keletkezésük sorrendjében következő, harmadik regényemet részletekben, blog-bejegyzések formájában közzéteszem. Minden kedves erotikabarátnak jó szórakozást kívánok!

Friss topikok

Szegény ember lánya - 48. rész

2014.07.08. 15:32 Alíz Molnár

Norbi, aki azt hitte, minden ereje elhagyta, csodálkozva tapasztalta, hogy újra feltöltődik, és újabb vágy keríti hatalmába, hogy ismét át akarja élni az élvezés örömeit.

Mikor Elza puha ajkai között a pénisz ismét visszanyerte keménységét és maximális méretét, a fiú újból mohón mozgásba lendült, hogy ismét úrrá legyen rajta a kellemes érzés. A lány azonban finoman eltolta magától és hanyatt dőlt az ágyon, ujjaival most már saját lába között matatva. Norbi érdeklődve figyelte a folytatást, Elza pedig szétnyitotta combjait, finoman széthúzta szeméremajkait, felkínálva a feltáruló kis nyílást a fiúnak.

- Szeretnéd megkóstolni? – suttogta és mutatóujját a tátongó szájadékba tolta, majd lassan elvette onnan a kezét, hogy átadhassa a terepet.

Norbi bólintott, majd nagyot nyelt és tekintetét le sem véve a rózsaszín csodáról, lassan odahajolt. Filmeken látta már, hogy hogyan szokták kényeztetni, de lehetősége még soha sem nyílt rá, bár gyakran megjelent a szituáció a fantáziájában.

Kezével óvatosan megérintette a nedves szervet, mely simogató ujjait szinte magába szippantotta. A fiú felnyögött, vörösen duzzadt pénisze lüktetni kezdett. Késztetést érzett rá, hogy ráhajoljon a virágként kinyíló pinára. Először óvatosan, lágy csókokkal illette, majd nyelvét végigsiklatva a nagyajkak között, megízlelte. Orra megtelt a finom, izgató illattal. Azután, hirtelen rátörő ösztöneitől hajtva, mohón nyalogatni kezdte. Elza hagyta, hadd próbálgassa a szárnyait, majd miután megunta a tapasztalatlan kontárkodást, Norbi fickándozó nyelvét érzékeny pontjára terelte. Szavakkal irányította, biztatta. A fiú jó tanítvány volt, csakhamar rájött a dolgok nyitjára, melynek következtében a kis csupor egyre tocsogósabb lett. Elza élvezettel vonaglott a kényeztető játéktól, Norbi pedig teljesen belefeledkezett a pina nyalásába. Arca kipirult, melyet többször is a szeméremajkakhoz dörzsölt, belefürödve annak nedvébe. A lány azonban látta, ha hagyja tovább folyni így az eseményeket, a fiú ismét elélvez, anélkül hogy a farkát megmárthatná a tátongó barlangban.

Eltolta hát Norbi fejét az öléből, s meredező farkánál megragadva, magához húzta. Rutinos mozdulattal beöltöztette a már előre oda készített óvszerbe és ágyékához irányította. A kemény buzogány szinte önálló életre kelve csúsztatta be fejét a meleg nyílásba…

Ajánlom figyelmedbe a már megjelent regényeimet is!

Szólj hozzá!

Címkék: blog könyv magyar regény szex pornó pornográfia erotika erotikus pornográf író romantikus romantika folytatásos Alice Miller Szegény ember lánya Vágyak hálójában Érzelmek ingoványa

Szegény ember lánya - 46. rész

2014.07.04. 14:41 Alíz Molnár

Elza egyre izgatottabban várakozott. Új énjét fedezte fel, női mivolta kibontakozott. Már nem csupán az ügyfelet várta, hanem inkább a férfit, akit ő maga vezethet a gyönyörök világába. A tudat, hogy ennek a fiatalembernek ő lesz az első nő az életében, magabiztossá tette. Örült a kihívásnak, hogy az ő irányításával lesz a fiúból férfi.

Norbi pontosan érkezett. Zavartan lépett be az ajtón, dadogva hebegett valamit, amit Elza köszönésnek sejtett. Kézen fogta vendégét, akit a fürdőszoba felé vezetett. A fiú ügyefogyottan topogott. Elza mosolygott magában Norbi mulyaságán, ugyanakkor örült neki, hogy teljes mértékben a gyámolítója lehet.

- Tusolj le. – mondta neki. – De siess! – tette hozzá sejtelmesen és biztatásképpen elmarkolta nadrágjának domborulatát. Ez meg is tette a kellő hatást, a fiú heves mozdulatokkal vetkőzni kezdett.

- Várlak kint. – suttogta Elza, még az ajtóból visszafordulva.

Miközben várakozott, levetette ruháját. Úgy döntött, meztelenül fogadja szűz kuncsaftját. Ezzel is segítségére akart lenni, hogy remegő keze ne ütközzön semmilyen akadályba. Magabiztosan, az ágyon végignyúlva fogadta Norbit, aki egy kis törölközővel a derekán lépett be a szobába.

- Gyere csak közelebb. – búgta szelíden a fiúnak.

Ő pedig nagyot nyelt és tekintetét a meztelen testen felejtve, engedelmesen az ágy mellé állt...

 

Ajánlom fegyelmedbe a már megjelent regényeimet is!

Szólj hozzá!

Címkék: blog könyv magyar regény szex pornó pornográfia erotika erotikus pornográf író romantikus romantika folytatásos Alice Miller Szegény ember lánya Vágyak hálójában Érzelmek ingoványa

Szegény ember lánya - 45. rész

2014.07.02. 13:39 Alíz Molnár

Elza együtt élvezett a férfivel. Mámoros kábulatban fogadta magába anyagát, mely azonban nem szabadulhatott ki az óvszerből. Ettől függetlenül, az érzés így is akadálytalanul magával ragadta.

Gábor, dolga végeztével, kimerülten lefordult a nőről, farka petyhüdten nyújtózott a lába között. Miután kicsit megpihent, mosolyogva fordult Elza felé.

- Fantasztikus nő vagy.

- Örülök, ha elégedett voltál velem. – mondta a lány pironkodva.

- Naná. Mondd, hol bujkáltál eddig? Hogyhogy nem vettelek korábban észre, mikor rendszeres látogatója vagyok az oldalnak?

- Talán, mert nem is láthattál. Még új vagyok.

- Így már érthető.

- Remélem lesz még egymáshoz szerencsénk. – jegyezte meg Elza bizakodva.

- Abban biztos lehetsz. Sőt, ha neked megfelelne két hét múlva ez az időpont, akkor be is jegyezhetnél.

- Persze. – válaszolta örömmel.

- Akkor ezt megbeszéltük. Én most letusolnék, ha szabad. – mondta Gábor, miközben felült az ágyon.

- Természetesen. Menj csak.

A férfi kiment a fürdőszobába, Elza pedig az ágyon heverészve várakozott. Elégedett volt magával. Nem gondolta, hogy egy idegen pasival ily’ élvezetes is lehet a szex. Új dolgokat tudott meg magáról. Izgatta az új helyzet. Szilviának milyen igaza volt! Ha sikerül szemléletet váltani, új kapuk nyílnak meg. Az első kuncsaft és milyen kielégítő volt. Ráadásul, ha igaz, visszatérő vendége lesz. Szívesen fog vele újra találkozni. Az ilyen klienst meg kell tartani. Kezdésnek egész jó volt. Reméli, lesz még hasonló, kellemes élménye más pasikkal is.

Ahogy ezt végiggondolta, máris megcsörrent a telefonja. Ismét egy lehetséges ügyfél. Izgatottan kapta fel a mobilt. Egy fiatal, húszas évei elején járó fiú, aki szeretne végre megszabadulni a szüzességétől. Fél a lebőgéstől, ezért nem mer kapcsolatba bonyolódni, de ha ez az akadály elhárulna, már magabiztosan merne fellépni. Elza természetesen vállalta. Még ma este sort kerítenek a találkozásra…

Ajánlom figyelmedbe a már megjelent regényeimet is!

Szólj hozzá!

Címkék: blog könyv magyar regény szex pornó pornográfia erotika erotikus pornográf író romantikus romantika folytatásos Alice Miller Szegény ember lánya Vágyak hálójában Érzelmek ingoványa

Szegény ember lánya - 44. rész

2014.06.30. 13:51 Alíz Molnár

Határozott mozdulattal lehúzta a falatnyi bugyit a lányról, majd izgalomtól hevülten ő is levetkőzött. Elza kíváncsian fürkészte a férfi testét. Tekintete az előbukkanó hímtagra vándorolt. Tekintélyes méretű volt, mely cövekként meredt előre. A lány elismerően csodálta és vágyat érzett rá, hogy magában tudhassa. Ösztönösen széttárta a combjait.

Vénuszdombját csak egy vékony csíkban fedte szőr. Rózsaszín szeméremajkai hívogatóan szétnyíltak, feltárva a köztük megbúvó kis nyílást. Gábor, eleget téve a néma invitálásnak, odahajolt. Kezével széjjelebb feszítette a nagyajkakat, kiszabadítva a keményre duzzadt csiklót. Elza combjai megremegtek, izgalommal várta a folytatást. Mikor az idegen a nyelvével végigsimított a kis pöckén, ő felnyögött, az pedig hevesen nyalogatni kezdte. A lány hol vonaglott, hol testét megfeszítette. Minden porcikáját átjárta a kéj, mely hamar a tetőfokára emelkedett. A férfi belefúrta arcát a lány nedves ölébe, s gyengéden harapdálni kezdte a puha nagyajkakat. Teljesen önkívületbe esett, lubickolt a síkos pinában.

Mikor már nem bírt pulzáló farka követelésével, elszakadt a nedves „bölcsőtől” és duzzadt farkát a lány szájába tolta, aki vágyakozóan tette magáévá azt. Arca kétoldalt behorpadt a vákuumtól, mikor erősen szívta a vastag buzogányt. Gábor úgy érezte, hogy minden vér a makkjába száll. A kiöblösödött erek kígyózva futották végig a hímtagot, mely Elza ajkai között kőkeménnyé merevedett. Gyermeki mohósággal gyűrte torkáig a gyönyört okozó „eszközt”. Szája puhán fogta közre, miközben nyelve fickándozva táncolt végig a felszínén. A férfi hangosan nyögdécselt, úgy érezte, képtelen lesz elszakadni e játékos szájacskától. De mégis erőt vett magán, mert farkát szerette volna még a tocsogó pinában is megmártani.

Eltolta hát a lány fejét és az éjjeliszekrényre készített óvszerért nyúlt. Fogával feltépte a kis zacskót, kivette belőle a kis zsákocskát, melybe belebújtatta „cövekét”. Altestével leereszkedett Elza lába közé. Még egy pillantást vetett a combok között megbúvó nyílásra, mely éhes szájával tátongott felé. Hímvesszőjével megérintette a nagyajkakat, majd közéjük fektette és lágy mozgásba kezdett. Pénisze oda-vissza siklott a nyálkás vájatban, fokozva ezzel a tátongó kis barlang éhségét. A lány kéjre vágyva vonaglott alatta. Végül Gábor, engedve farka követelésének, vastag buzogányát a nyílásra igazította és szép lassan betolta. A bársonyos fal lágy szorítással ölelte magába. Elza felnyögött, ahogy a vastag szerszám végre kitöltötte hüvelyét.

A férfi erős csípőmozgásba kezdett, miközben kezeivel a kebleket markolta, szorította, mintha csak abba kapaszkodna, attól tartva, hogy leveti magáról tüzes kancája. Pedig a lánynak esze ágában sem volt megszabadulni lovasától. Szilaj vágtájukat hangos lihegésük kísérte. Vadul hajszolták a kéjt, melyhez egyre közelebb kerültek. Gábor teste hirtelen megfeszült, péniszét tövig tolta, majd eltorzult arccal útjára bocsájtotta magját. Hangos nyögdécselései kísérték hímtagja pulzálását, miközben a lány csípőjét erősen magára húzta…

Ismerkedj meg a már kiadott regényeimmel is!

Szólj hozzá!

Címkék: blog könyv magyar regény szex pornó pornográfia erotika erotikus pornográf író romantikus romantika folytatásos Alice Miller Szegény ember lánya Vágyak hálójában Érzelmek ingoványa

Szegény ember lánya - 42. rész

2014.06.26. 14:04 Alíz Molnár

Miután a fővárosba értek, Szilvia irányításával, ígéretéhez hűen, elkezdték letenni Elza „üzletének” beindításához az alapokat. Először is, kerestek egy egyszobás lakást egy csendes környéken. Találtak is egy ötödik emeletit. Szilvia szerint praktikus, ha magasabb szinten van, mert nincs olyan szem előtt. Ha lentebbi lakásról van szó, bárkinek szembetűnhet, hogy folyton más férfiak fordulnak meg ott, így meg az érkező vendégekről nem lehet tudni, hogy hová is mennek.

Következő lépésként vettek Elzának egy mobiltelefont, majd néhány szexi fehérneműt, amiben leendő vendégeit fogadhatja. Azután Szilvi elvitte a fodrászhoz, beszáríttatta a haját, hazaérve pedig készített róla néhány erotikus képet. Végezetül, az interneten elkészítette barátnője fényképes hirdetését. Minden készen állt. Vártak.

A telefon pedig hamarosan meg is csörrent. Elza remegő kézzel vette fel. Szilvia biztatóan nézett rá, mellyel erőt sugárzott számára. Gyorsan jelentkezett az első kuncsaft.

A telefonból kellemes férfihang szólt, mely hallatán Elzából elszálltak a félelmek. Meg is beszélt vele egy időpontot, majd lefixálták az árat és a részleteket...

Ajánlom figyelmedbe a már megjelent regényeimet is!

Szólj hozzá!

Címkék: regény szex erotika romantika erotikus blog Alice Miller Szegény ember lánya

Szegény ember lánya - 41. rész

2014.06.24. 15:31 Alíz Molnár

- És hová mennél te szerencsétlen? Felülsz egy buszra? – kérdezte gúnyosan.

- Szilvivel Pestre megyek. Nála fogok lakni. Tud nekem munkát. Nem leszek többé a terhedre.

Csaba meghökkent. Erre nem számított. Nem akarta, hogy elmenjen a lány, nem akarta elveszíteni olcsó kis játékszerét.

- Ha innen elmész, többé nem jöhetsz vissza. – próbálta elbizonytalanítani. – Gondold meg, én mindent megadtam neked, amire szükséged volt. Anyádéknál nem volt ilyen dolgod.

- Tudom és köszönöm. De nem akarok tovább a terhedre lenni. Neked is jobb lesz így. – azzal becipzározta a táskáját. – Akkor én megyek.

A férfi ekkor azonban felugrott a fotelból.

- Nem mész te sehová! – hördült fel.

Elza megijedt és táskáját megragadva az ajtóhoz futott. Csaba azonban hamar utána lépett és durván megszorította a karját.

- Eressz, ez fáj! – jajdult fel a lány.

- Az enyém vagy! – sziszegte Csaba eltorzult arccal. – Én mondom meg, hogy mit csinálsz! Érted? Úgy látszik, túl gyengéd voltam veled.

- Engedj! Megbolondultál?! – próbált kiszabadulni Elza a szorításból.

A férfi azonban tántoríthatatlanul fölé magasodott és egyre erősebben fogta a lány törékeny karját, aki rémülete ellenére próbálta megőrizni hidegvérét, bár nem sok híja volt, hogy a pánik eluralkodjon rajta.

- Váljunk el normálisan. Ha nem engedsz, akkor Szilvia kihívja a rendőrséget. Lent vár a kocsiban. Kérlek!

Csaba még néhány másodpercig dühösen nézett a lányra, aztán szorítása engedett.

Elza kihúzta a karját a férfi kezéből, gyorsan feltépte az ajtót és szaladni kezdett.

- Kurva!!! Mocskos kis ribanc! – kiáltott utána Csaba tehetetlenül és becsapta az ajtót…

Ajánlom figyelmedbe a már megjelent regényeimet is!

Szólj hozzá!

Címkék: regény szex erotika romantika erotikus blog Alice Miller Szegény ember lánya

Szegény ember lánya - 40. rész

2014.06.22. 13:20 Alíz Molnár

Szilvia rutinosan vezetett, Elza biztonságban érezte magát mellette. Autóval hamar megtették a távot. Leparkoltak a háztömb előtt. Elza kiszállt.

- Sietek, maximum egy fél óra. Ha mégsem jönnék, akkor gyere utánam.

- Miért mondod ezt?

- Nem is tudom. Kicsit tartok Csabától. Olyan rossz érzés fogott el vele kapcsolatban. – mondta aggódva és érezte, hogy olyan, mintha görcs lenne a gyomrában.

- Nem lesz semmi baj. – nyugtatta Szilvia.

- Ha te mondod, akkor bizonyára. – felelte a lány és becsukta a kocsiajtót. Ahogy ment fel a lépcsőn, érezte, hogy térdei ingataggá vállnak. Reménykedett, hátha a férfi nem lesz otthon. Megállt az ajtó előtt, reszkető kézzel lenyomta a kilincset. Nyitva volt. Csaba már hazaérkezett.

Csendesen osont végig az előszobán, belépett a hálóba. A férfi ott ült a fotelban.

- Te hol voltál? – emelte dühös tekintetét a lányra. – Miben állapodtunk meg? Hogy a tudtom nélkül nem mész sehová. Erre, alig hogy kiteszem a lábam, te máris kereket oldasz. Mi volt olyan sürgős? Beavatnál?

- Csak Szilvinél voltam. – magyarázkodott Elza. – Gondoltam, te úgysem vagy itthon, nem zavarna.

- Te csak ne gondolkozzál. Arra itt vagyok én. Megmondtam, amíg ebben a lakásban élsz, azt teszed, amit én mondok!

- Hát ez az. – bátorodott fel a lány. – Én elmegyek.

Azzal a szekrényhez lépett és az aljából elővette viseltes táskáját.

Csaba nem vette komolyan, azt hitte a lány csak bepróbálkozik. Elza azonban sebes mozdulatokkal gyűrte ruháit a táskába. A férfi nézte egy darabig, aztán megszólalt…

Ismerkedj meg a már kiadott regényeimmel is!

Szólj hozzá!

Címkék: regény szex erotika romantika erotikus blog Alice Miller Szegény ember lánya

Szegény ember lánya - 39. rész

2014.06.20. 14:35 Alíz Molnár

- Lakhatnál nálam. Kivennénk egy kis lakást, ahol az üzletet lebonyolítanád. Interneten megcsinálnánk a hirdetésedet. Vennénk egy pár munkaruhát, hisz’ melegítőben mégsem fogadhatnád a vendégeket. Az anyagi részét állnám, úgyis hamar meg tudnád adni. Az adottságaid megvannak hozzá. Csak a szemléleteden kellene változtatni. Sokan élnek ebből és hidd el, nem is rosszul. Ez nem olyan, mint az út szélén állni.

A lány hallgatott. Teljesen elbizonytalanodott. Végiggondolta a lehetőségeit. Mi várna rá, ha hazamenne, mi várna rá Csaba mellett. Igaza van Szilviának. Így is a testéből él, hisz’ Csaba tartja el, ő pedig kiszolgálja a férfit. Ha kezébe venné a dolgokat, akkor legalább profitálhatna az egészből és talán még az álmait is valóra tudná váltani. Talán meg kellene próbálnia.

- Mi van, ha mégsem tudom csinálni? – tépelődött.

- Akkor kiszállsz. Ennyi. Nos?

- Rendben van. Rád bízom magam. – hozta meg végül a nehéz döntést.

- Jól van. Akkor, mit szólnál, ha máris összepakolnád a ruháidat és a ma éjszakát itt töltenéd? Holnap pedig korán reggel indulnánk is Pestre.

Elza bólintott.

- De biztosan ezt akarod? – kérdezte Szilvi a biztonság kedvéért.

- Már mondtam. Döntöttem. Nem szoktam meghátrálni, ha már egyszer eltökéltem magam. – felelte Elza határozottan.

- Oké. – emelte fel a kezét Szilvi megadóan. – Csak biztosra akartam menni. – mosolygott, majd folytatta. – Elviszlek, jó? A kocsiban megvárlak, míg elkészülsz.

- Remek, induljunk. Csak nem tudom, Csabi mit szól majd hozzá. – aggályoskodott Elza.

- Ugyan mit szólna? Nem ő mondta, hogy ti nem egy pár vagytok? Akkor, innentől csak fogja be.

- Igazad van.

Azzal a két lány felállt és megindult kifelé. Gizi az ajtónyitásra lett figyelmes.

- Hát ti hová mentek? – sietett utánuk.

- Jövünk mindjárt. Aztán majd elmagyarázom. – felelte Szilvi, miközben az autó mellé értek.

- Ülj be! – szólította fel barátnőjét, aki félve szállt be, attól tartva, hogy valami kárt tesz benne...

 

 Ismerkedj meg a már kiadott regényeimmel is!

Szólj hozzá!

Címkék: regény szex erotika romantika erotikus blog Alice Miller Szegény ember lánya

Szegény ember lánya - 38. rész

2014.06.18. 17:50 Alíz Molnár

A lány tekintete a távolba révedt, mintha csak látná a vágyainak világát.

- Először is, befejezném a középiskolát. Aztán szeretnék egy biogazdaságot létrehozni. Vennék földet, tartanék teheneket. Szívem szerint, mindenből egy keveset. Zöldségtermesztés, tejtermékek, baromfi. De az is lehet, hogy csak egy dologra szakosodnék. Annyira ezen nem gondolkoztam, hisz’ olyan elérhetetlen. Közben tanulnék főiskolán, később pedig magamhoz venném az öcséimet. Butaság, nem?

Szilvia figyelmesen hallgatta.

- Egyáltalán nem butaság. – felelte őszintén. – Ráadásul, nem is biztos, hogy olyan elérhetetlen. – tette hozzá. – Csak, bizonyos áldozatokat kell olykor hozni azért, hogy a vágyaink beteljesedjenek. Talán mégsem vagy annyira eltökélt, mint amilyennek magadat tartod.

Elza kezdett felocsúdni a kezdeti sokkból, amit Szilvia okozott a szavaival. Mélyen hallgatott, miközben próbálta reálisan átgondolni a hallottakat.

- Mégis, milyen férfiak járnak hozzád? – kérdezte halkan.

Barátnője elmosolyodott. Úgy látszik, Elza mégsem zárkózik már el olyan mereven a lehetőségtől.

- Átlagos emberek. Kulturáltak. Jogászok, tanárok, hivatalnokok, vállalkozók. Családapák, suhancok. Egyszóval, „tisztességes férfiak”.

- Mégis milyen velük?

- Jaj, kicsim, hát milyen lenne? Szexeltél már, nem? Pont olyan. Csak éppen mindig mással és a kuncsaft kívánsága szerint. De természetesen, csak amennyit és amit bevállalsz. Ez már előre le van fixálva az ügyféllel, mint ahogy az ár is.

- Félnék tőle. Mármint az egésztől. – közölte Elza.

- Ez természetes. Így van ezzel mindenki. De nem lennél egyedül, hisz’ ott lennék neked én. Mindenben segítenék.

- Nem is tudom…

Ajánlom figyelmedbe a már megjelent regényeimet is!

Szólj hozzá!

Címkék: regény szex erotika romantika erotikus blog Alice Miller Szegény ember lánya

Szegény ember lánya - 37. rész

2014.06.17. 12:27 Alíz Molnár

- Hogyan? – kérdezte Elza hebegve.

- Ahogy mondtam. A férfiak hajlandóak jól megfizetni azt, ami jó. Végül is, most is azt csinálod, csak kevesebbért. Ráadásul nem te osztod a lapokat.

- Ugye most ugratsz? – hitetlenkedett a lány.

- Szerinted? – kérdezett vissza Szilvi, miközben komoly tekintettel Elza szemébe nézett. – Én már egy ideje ezt csinálom, persze anyámék nem tudnak róla. Kezdetben nagyon nehéz volt, de a jólét kárpótolt. Aztán, szép lassan kialakult egy törzsvendégköröm. Annyira ismerem már őket, mintha mind a pasim lenne. Megtehetem, hogy válogassak, ha valaki nem tetszik, nincs üzlet. Az én szabályaim szerint játszunk. Addig megyünk el, amíg én gondolom.

Elza döbbenten hallgatta. Egyszerűen nem jutott szóhoz. Szilvi pedig, ezt kihasználva, folytatta.

- A pasik úgyis csak egy dolgot akarnak. Dugni. Hát akkor fizessenek érte.

- Én nem vagyok olyan nő. – nyögte ki Elza csöndesen.

- Milyen is? – érdeklődött Szilvia.

- Hát, olyan. Aki a testéből él.

- Mert szerinted ők milyenek, hmm?

Elza hallgatott.

- Hát, pont mint mi. Csak nézz rám. Átlagos, hétköznapi lányok. Egyik sem azért csinálja, mert hű, de erre vágyott kislánykora óta. Csak mert az élete így hozta. Tőkét tud gyűjteni, amire már építkezhet. Tanulhat, vállalkozást indíthat, befektethet, vagy ezt folytatja. De ha ügyes vagy, akár még élvezheted is egy-egy pasival. Nincs megtiltva. Még keresel is vele.

- Nem is tudom, ez azért durva.

- Persze. Igazad van. Nem is akarom rád erőltetni. Én csak elmondtam, mint egy lehetőséget. Persze, vissza is mehetsz Csabához, bár nem hiszem, hogy jó kilátásaid lennének mellette. Gondolj csak bele. Mi lesz, ha erőszakoskodni kezd, mert éppen ahhoz lesz kedve? Vagy mit teszel, ha mikor már kezd rád unni, kölcsönad egy-két havernak? Tudsz majd tenni ellene? Akkor már lehet, hogy valóban nem lesz választásod. Bármire is döntesz, tény, hogy Csabánál nem maradhatsz, akkor inkább haza kell menned.

- Nem, haza nem megyek. – rázta meg Elza a fejét a nyomaték kedvéért.

- Te tudod! Én mindenesetre, holnap visszamegyek Pestre. Sajnos, bármennyire is szeretném, többet nem tudok tenni érted. – rövid hallgatás után folytatta. – Mit tennél, ha lenne pénzed? Egy kis tőkéd, mit szeretnél csinálni…

Ajánlom figyelmedbe a már megjelent regényeimet is!

Szólj hozzá!

Címkék: regény szex erotika romantika erotikus blog Alice Miller Szegény ember lánya

süti beállítások módosítása