- És hová mennél te szerencsétlen? Felülsz egy buszra? – kérdezte gúnyosan.
- Szilvivel Pestre megyek. Nála fogok lakni. Tud nekem munkát. Nem leszek többé a terhedre.
Csaba meghökkent. Erre nem számított. Nem akarta, hogy elmenjen a lány, nem akarta elveszíteni olcsó kis játékszerét.
- Ha innen elmész, többé nem jöhetsz vissza. – próbálta elbizonytalanítani. – Gondold meg, én mindent megadtam neked, amire szükséged volt. Anyádéknál nem volt ilyen dolgod.
- Tudom és köszönöm. De nem akarok tovább a terhedre lenni. Neked is jobb lesz így. – azzal becipzározta a táskáját. – Akkor én megyek.
A férfi ekkor azonban felugrott a fotelból.
- Nem mész te sehová! – hördült fel.
Elza megijedt és táskáját megragadva az ajtóhoz futott. Csaba azonban hamar utána lépett és durván megszorította a karját.
- Eressz, ez fáj! – jajdult fel a lány.
- Az enyém vagy! – sziszegte Csaba eltorzult arccal. – Én mondom meg, hogy mit csinálsz! Érted? Úgy látszik, túl gyengéd voltam veled.
- Engedj! Megbolondultál?! – próbált kiszabadulni Elza a szorításból.
A férfi azonban tántoríthatatlanul fölé magasodott és egyre erősebben fogta a lány törékeny karját, aki rémülete ellenére próbálta megőrizni hidegvérét, bár nem sok híja volt, hogy a pánik eluralkodjon rajta.
- Váljunk el normálisan. Ha nem engedsz, akkor Szilvia kihívja a rendőrséget. Lent vár a kocsiban. Kérlek!
Csaba még néhány másodpercig dühösen nézett a lányra, aztán szorítása engedett.
Elza kihúzta a karját a férfi kezéből, gyorsan feltépte az ajtót és szaladni kezdett.
- Kurva!!! Mocskos kis ribanc! – kiáltott utána Csaba tehetetlenül és becsapta az ajtót…
Ajánlom figyelmedbe a már megjelent regényeimet is!
