Csaknem egy év telt el azóta, hogy elhagyta a szülői házat. Élete ez alatt az idő alatt gyökeresen megváltozott. Úgy érezte, eljött az ideje, hogy hazalátogasson. Már nem az a naiv kis fruska volt, aki elmenekült otthonról. Igazi nővé vált. Érett gondolkodású „bombázóvá”. Nem tudott úgy végigmenni az utcán, hogy a férfipillantások el ne kísérjék. Magassarkú cipőben járt, általában miniszoknyát viselt, ami jól kihangsúlyozta hosszú, kecses lábát. Szőke haja, melynek hullámain a napfény járt táncot, a derekát verdeste. Bőre, mint a fehér márvány, arca pedig méltóságot sugárzott.
Egy júniusi szombat délelőtt pedig piros Fordjával befordult az ismert tanyabejárón. Furcsa érzés volt. Kisebbnek és nyomorúságosabbnak tűnt, mint mikor itt lakot. Most látta csak igazán milyen szánalmas élete is volt. Talán csak a ház mellett lévő hatalmas diófa állt ugyanúgy, hatalmas lombkoronájával, mint ahogy az emlékeiben.
A kapirgáló tyúkok közé hajtott. A ház előtt, a szárítókötélen, ruhának nevezett rongyok lógtak. Leállította a motort. Milyen nyugalom volt, távol mindenfajta nyüzsgéstől. A csendet csak a kakas kukorékolása törte meg. Ült még egy darabig, aztán lassan kiszállt az autóból. Mélyet szippantott a tiszta levegőből. Szinte érezte, ahogy a füstös városi levegő kicserélődik a tüdejében. Úgy érezte, figyelik. Szétnézett. A ház sarka mögül egy leskelődő fejet pillantott meg, ami gyorsan eltűnt az omladozó fal mögött, mikor arra nézett…
Ismerkedj meg a már kiadott regényeimmel is!
