Ahogy beléptek, Elza megállapította magában, hogy jól tükrözi a berendezés barátnője egyéniségét.
- Dobd csak le magad! Ne legyél feszélyezett. – és mintha csak példát akarna mutatni, végignyúlt az ágyon.
Elza most már egyáltalán nem érezte itt magát idegennek. Előjöttek benne a régi érzések az egykori, meghitt beszélgetéseikkel kapcsolatban. Ő is kényelembe helyezte magát. Egy fotelbe telepedett, lábait feltéve a karfára. Barátnője elégedetten látta, hogy Elza a régi önmaga.
- Na mesélj, mert szörnyen kíváncsi vagyok hogy kerültél Nádvárra és egyáltalán, hogy akadtál össze Csabával? – kérdezte Szilvi lényegre törően.
- Hát igen. Ez eléggé összetett történet. Nem is tudom, honnan kezdjem. – sóhajtott Elza.
- Talán mindjárt az elejéről. Én ott elakadtam a sztorival, amikor befejeztem a sulit és Pestre költöztem. Te még akkor munkát kerestél. Mi történt veled azután? – és felkönyökölt az ágyon, érdeklődő pillantását Elzára vetve.
- Takarító lettem egy ügyvédi irodánál.
- Hű, ez izgalmasan hangzik.
- Jaj, ne gúnyolódj, mert mindjárt nem mondom tovább. – mosolygott a lány.
- Jól van, na. De olyan komoly arccal mondtad, mintha egy temetésről mesélnél.
- Van benne valami. Végül is elég gyászos, már ami utána következett. – felelte komolyan.
- Hogyhogy? – kérdezte Szilvi, de most már tréfálkozás nélkül.
Azonban, mielőtt Elza folytathatta volna, halk kopogás hallatszódott az ajtó felől, majd röviddel utána Gizi néni lépett be a szobába.
- Bocsánat, kislányok! De én… csak hoztam frissítőnek limonádét és egy kis rágcsálnivalót.
Azzal letette a tálcát az asztalra a két pohár üdítővel és egy tányér linzersüteménnyel.
- De már megyek is, nem akarok zavarni. – folytatta és megindult az ajtó felé.
- Köszönjük. – mondták a lányok.
Gizella pedig, elégedettséggel az arcán, gyorsan távozott.
- Szóval? Hallgatlak. – mondta Szilvi, miközben feltápászkodott és az egyik poharat átnyújtotta barátnőjének, a másikat pedig magához véve, visszakucorodott az ágyra...
Ismerkedj meg a már kiadott regényeimmel is!
