Csaba tisztában volt vele, hogy milyen fantasztikus nőre talált Elza személyében. Nem csak gyönyörű volt, hanem nagyon jó szerető is. Gyorsan tanult, hamar ráérzett arra, hogyan tudná minél teljesebbé tenni a gyönyört számára. Élvezte, hogy a markában tarthatja a lányt. Úgy tervezte, később majd enged a gyeplőn, ha már sikerült az önbecsülését végleg lerombolnia. Eszébe sem jutott elküldeni, csupán csak jó eszköz volt ez a kezében, hogy Elzát a saját elképzelésének megfelelően formálhassa. Ahogy a lány egyre inkább behódolt neki, úgy nőtt Csaba magabiztossága. Esze ágában sem volt kiengedni a markából.
Elza figyelte partnerét és igyekezett csípőmozgásával minél kellemesebb élményben részesíteni. A férfi kéjes nyögdécselése jó visszajelzés volt a számára. Mindketten egyre hangosabban ziháltak. Majd, egyszer csak Csaba erőteljesen rászorította a lányt az ágyékára. Hímvesszője tövig mélyedt a hüvelyben. A férfi megfeszült, miközben ejakulátuma robbanásszerűen kiürült. Így maradtak még, összeforrva, amíg az utolsó pulzálás is megszűnt. Azután Csaba megcsókolta a lányt és finoman eltolta az öléből.
Elza nem bánta volna, ha még tovább tart az aktus, vagy ha legalább a férfi egy kicsit az ő élvezetével is foglalkozik. Csiklója bizseregve vágyódott egy kis kényeztetésre. Csaba az utóbbi együttléteik alkalmával nem foglalkozott azzal, hogy a lánynak is legyen orgazmusa.
Elza a ruhái után nyúlt.
- Mit csinálsz? – szólt rá a férfi lihegve.
- Felöltözök.
- Mondtam, hogy legyél meztelenül.
- De mégis, meddig?
- Amíg megvacsorázunk… Amíg elmosogatsz… Aztán talán felöltözhetsz.
Elza engedelmeskedett, bár nem nagyon volt ínyére a dolog.
Mire befejezték az evést és a lány a konyhában elpakolt, Csaba ismét megkívánta és újból a magáévá tette. Azután már engedte felöltözni.
Ezt az estét, Elza legnagyobb meglepetésére, a férfi otthon töltötte. Pedig a péntek esti kilengések már rendszeresnek voltak mondhatók. Úgy látszik, a mai nap sikerült makulátlanul kielégítenie Csabát…
Ismerkedj meg a már kiadott regényeimmel is!