- Nem rossz. – köszörülte meg a torkát. – De ez így még mindig kevés.
Elza a férfi elé lépett, megcsókolta, miközben felhúzta a pólóját. Odahajolt a szabaddá vált felsőtesthez és lassan végigcsókolta, gyengéden harapdálta. Haladt lefelé, a köldökéig és lejjebb.
Csaba mozdulatlanul állt, kíváncsian várta a fejleményeket.
A lány kioldotta a férfi farmernadrágját és az alsóval együtt, lassan, a térdéig letolta. A kiszabadított hímtag cövekként állt, tettre készen. Elza megmarkolta és lágyan csókolgatni kezdte. Nyelvével végigmasszírozta, majd óvatosan ajkai közé vette. Egészen a torkáig tolta, mintha csak el akarná nyelni az egészet. A férfi lehunyt szemmel adta át magát a kényeztetésnek.
Elza teljes odaadással szívta, szopogatta a péniszt. Teljesen el akarta bűvölni a férfit. Hitt még benne, hogy nincs minden veszve. Talán csak az volt a gond, hogy nem tudott eléggé megfelelni a férfi vágyainak, de majd most! Felnézett a férfira, akinek arcára kiült az élvezet. Teljesen elgyengítette a lány játéka.
Elza egyre szenvedélyesebben gyűrte a szájába a vastag hímtagot, ajkait fáradhatatlanul járatta rajta. Kezével a herezacskót markolászta, finoman masszírozta a heréket.
Csaba egyre jobban zihált. Az ingerek egyre intenzívebbé váltak. Érezte, hogy a lány kicsalja belőle az „anyagát”. Pénisze egyre duzzadtabbá vált a puha ajkak között. Nem bírta tovább. Elza egészen megőrjítette. Még idáig soha sem szopta le ilyen hévvel. Jó volt, nagyon jó. Heréi összerándultak a lány finom ujjai között és a sperma megállíthatatlanul tört elő belőle. Gejzírként lövellt ki, bele a lány szájába. Elza azonban, mintha tudomást sem vett volna az egészről, folytatta az orális ingerlést. Az ondó kicsurrant a száján, végigfolyt a nyakán, egészen a melléig.
Csaba térdei rogyadoztak. Miközben Elza még az alélt hímtagját szopogatta, ő szétkente spermáját a lány mellén.
- Ez aztán nem volt semmi. – mondta, miután magához tért a kábulatból.
Elza elégedetten mosolygott. „Győztem”, gondolta.
Az „aktus” után Csaba a fürdőszobába vette az irányt, hogy rendbe szedje magát. A lány elégedetten várt. A férfi hamar végzett.
- Most már tényleg megyek. – jelentette ki.
- De hát… én azt hittem… – dadogta Elza.
- Tudom, kicsim. Szuper is voltál. De mit tehetnék? Már elígérkeztem. Talán majd legközelebb. – mosolygott a lányra, majd búcsúzóul megcsókolta és kilépett az ajtón.
Elza magára maradt. Csalódott volt, kétségbeesett és mélységesen szomorú. Nehezebb lesz, mint gondolta. Ismét visszakerült vállára a hatalmas sózsák…
Ismerkedj meg a már kiadott regényeimmel is!