Egy padon ücsörögve várakozott a pályaudvaron. Kezdetben csak céltalanul téblábolt, végül találomra egy padon letelepedett. Vegyes érzések kavarogtak benne, melyek izgalommal párosultak. Fogalma sem volt még hol fog kikötni, hol fog éjszakázni, hol fog számára megvirradni. A holnap pedig még inkább rejtély volt a számára. Nem tudta még, hogy a hirtelen jött szabadság vajon jót, vagy rosszat tartogat-e neki. Amiben biztos volt, hogy nem akar visszafordulni. Úgy döntött, rábízza magát a sors szabad áramlataira. Elfogadja azt az utat, melyet a sodrás vad hullámai jelölnek ki számára. Kicsit félt is, de bizakodott, hitt benne, hogy számára több van megírva, mint a nincstelenség pokla.
Ahogy ott üldögélt maga elé bámulva, egy árnyék vetődött rá. Lassan felemelte tekintetét, az ott álló alakra pillantva.
Egy fiatalember volt, aki mosolyogva nézett rá. Ismerte még a középiskolából. Mikor ő első éves volt, a fiú akkor volt végzős diák. Szabó Csabának hívták. Népszerű srác volt. Most is ugyanolyan megnyerő, sőt az évek alatt férfiasabbá vált, ami csak növelte vonzerejét. Csaba már az iskolában felfigyelt az egyszerű lányra, akinek szépsége szegényes öltözéke ellenére is ragyogott. Többször tett a lánynak kacér megjegyzéseket, bókokat, olykor még szóba is elegyedett vele. Persze többre nem jutottak, hisz’ a magabiztos, menő lányok mindig résen voltak, és mint egy nyüzsgő méhraj, rögtön körbezsongták a fiút, annak figyelmét magukra vonva. Egyszer Elza még egy szál rózsát is kapott Csabitól, amit az iskola előkertjéből tépett le. Mikor ezt a többi lány látta, ajkaikat irigykedve lebiggyesztették, miközben pillantásukkal villámokat szórtak a kegyben részesített Elzára. Persze, ő örömmel fogadta a csekélyke ajándékot, hisz’ rá is hatással volt a helyes fiú.
Most pedig, itt állt előtte. Magas, sportos testalkatú. Haja sötét, felzselézve. Meleg, barna szemeivel halvány pírt csalt Elza arcára. Nyakában vastag aranylánc lógott, bal fülében kis karikát viselt. Öltözéke, mint mindig, most is divatos.
- Szia! Hát te?! – szólította meg a lányt.
- Szia! Én csak itt várakozok. – felelte Elza zavartan.
- Nahát, milyen régen nem láttalak! Nem baj, ha leülök?
- Csak tessék. – mondta a lány, miközben táskáját szorongatva arrébb csúszott a padon, helyet engedve a fiatalembernek.
- Mesélj, mi van veled? – és leült mellé a padra.
Elza megrántotta a vállát.
- Nem tudok mit mesélni, nincs semmi különös.
- Hallod-e, nem vagy valami közlékeny. – mosolygott Csaba. – Hová utazol?
- Még nem tudom. – válaszolta.
- Nem tudod, vagy csak nem akarod megosztani? – faggatózott tovább a fiatalember.
- Tényleg nem tudom. – felelte Elza, miközben a férfi szemébe nézett, ami következtében érezte, hogy elpirul.
- Nem értem. Nagyon titokzatos vagy, mint aki bujkál, vagy menekül…
Ismerkedj meg a már kiadott regényeimmel is!
