Másnap bement az irodába. Végezte a szokásos takarítást, a folyosón, a váróban. Az ügyvéd megérkezett, pillantást sem vetve a lányra ment be az irodájába. Elzának torkában dobogott a szíve, de végül összeszedte magát és bekopogtatott.
- Tessék!
Elza szemlesütve lépett be az ajtón. Megállt, toporogva, testsúlyát hol az egyik hol a másik lábára helyezve.
- Igen?
A lány alig tudott megszólalni, erőlködnie kellett, hogy hang jöjjön ki a torkán.
- Fontolóra vettem az ajánlatát.
- És? – kérdezte a férfi fölényesen.
- Elfogadom.
- Ez a beszéd, kislány. Ezért vagy úgy megijedve? Na, gyere csak közelebb, itt a pénz. – és a fiókból egy borítékot vett elő. – Itt pedig írd alá!
- Mi ez? – kérdezte a lány.
- Egyfajta adósságlevél, biztosíték, hogy ne feledkezz meg a megállapodásunkról.
Elza odalépett az íróasztalhoz.
- Gyere csak ide, mellém. – mondta az ügyvéd vigyorogva, majd odanyújtotta a tollat.
Elza remegő kézzel írta alá a papírt. Az ügyvéd alányúlt a szoknyájának és megmarkolta a fenekét. A lány összeszorította a fogát, nem ellenkezett.
- Jól van… Jól van… – mondta halkan a férfi. – Gyere, ülj ide, az ölembe! Ne félj, nem bántalak.
Elza kelletlenül engedelmeskedett. Az ügyvéd elégedetten vette ezt tudomásul.
- Ne aggódj most már. Mindent elintézek, senki sem viszi el a tanyát a fejetek fölül. – majd a párnás tenyerét felcsúsztatta a lány lába közé és durván megmarkolta a nemi szervét. Hangosan felnyögött, ahogy a markában érezte a lány ágyékát.
- Mutass nekem egy kis ízelítőt. Gombold ki a blúzod, hadd lássam, mit rejtegetsz. – lihegte izgalommal telve.
A lány kelletlenül gombolta végig a felsőjét. Nem bírt a férfira nézni. Az mohón széthajtotta a blúzt és megmarkolta a kerek kis mellett. Mint egy kis alma, simult a tenyerébe.
- Nagyszerű… Gusztusos… Ennyi elég lesz. – mondta, majd finoman eltolta a lányt az öléből.
- Most elmehetsz. Ha elrendeződtek a dolgok, értesítelek. Aztán ünneplünk. – mondta vigyorogva, kéjsóváran mustrálgatva a lányt. – Már alig várom. – dőlt hátra a karosszékben.
Elza elrendezte az öltözékét és kilépett az ajtón. Ahogy becsukta maga mögött, sírni kezdett. Fogalma sem volt róla, honnan lesz hozzá ereje, hogy ezt végigcsinálja.
Délután, mikor hazament, az anyja boldogan sietett elé.
- Képzeld, az az áldott jó ember mindent elsimított. – újságolta. – Nincs több adósság. Igazán hálásak lehetünk neki. Remélem, kedves leszel hozzá.
- Olyan vagy, akár egy kerítőnő… Hogy lehetsz ilyen? – kérdezte az anyját kiábrándulva.
- Most mi bajod van? – kérdezett vissza a nő, akinek hangjában szemernyi együttérzés sem volt. – Egy ápolt úriember. Örülhetnél, hogy szóba áll egy ilyen kis fruskával.
- Fejezd be, jó?! Vagy még visszalépek.
- Na, azt próbáld meg, apád ellátná a bajodat.
Elza megvetően végignézett az anyján.
- Milyen emberek vagytok, he?! Még a lelkedet is eladnád az ördögnek.
- Te lány, vigyázz a szádra!
- Hagyj békén!
Azzal Elza bement a szobába...
Ismerkedj meg a már kiadott regényeimmel is!
