Elza a fóliakertészetbe vette az irányt. Nem csak az irányító szerepet töltötte be, hanem ő is beállt a munkába, bárhol, ahol éppen arra szükség volt. Dél felé járt már az idő, mikor egy asszony lépett hozzá.
- Elnézést, de Kőszegi úr megérkezett.
- Talán történt valami baj? – kérdezte csodálkozva.
- Nem tudom. – tárta szét az asszony a két kezét. – Még csak most fordult be az autóval.
- Értem. – felelte Elza és elhagyta a fóliaházat.
Levente éppen akkor szállt ki a gépjárműből.
- Elza, beszélhetnénk? – szólította meg sürgető hangon.
- Persze. Történt valami? – kérdezett vissza ő, aggódva.
- Nem, minden rendben van. – felelte Levente.
- Hát akkor?
- Áll még a reggeli ajánlatod? – kérdezte a férfi zavartan.
- Mármint, hogy… – értetlenkedett a lány.
- Hogy vigyáznál holnap Biankára. – bökte ki nehezen.
- Persze, nagyon szívesen. – derült fel Elza arca.
- De, ha nem jó, végül is van egy bébiszitter, csak nem ismerem, és nem szívesen bíznám rá. – magyarázkodott.
- Oké. Már mondtam, örömmel. – mosolyodott el a lány.
- Akkor kösz. – felelte a férfi és megindult a kocsija felé. Kinyitotta az ajtaját és szégyellősen Elzára pillantott. – Akkor holnap.
- Igen, holnap. – felelte a lány megerősítésképpen…
Ismerkedj meg a már kiadott regényeimmel is!
