- Ki a fene az?
- Szia. – köszönt rá Elza.
- Te vagy az? – mordult fel. – Minek jöttél?
- A fiúk bent vannak?
- Mit tudom én. – azzal meghúzta az üveget. Ádámcsutkája le-fel liftezett minden kortynál.
Elza belépett a szobába. A fiúk az ágyon kucorogtak.
- Helló. – derült fel a lány arca.
- Csak hogy megjöttél! – sóhajtott fel megkönnyebbülten Gergő. – Szia.
- Szia. – köszönt Ádám is csendesen.
A két fiú odalépett nővérükhöz, megölelték, megpuszilták.
- Te hogy nézel ki? – emelte fel Elza Gergő állát. – Mi történt veled?
A fiú arcán, a szeme alatt, lilás zúzódás éktelenkedett.
- Semmi. – felelte, fejét lehorgasztva.
- Apád műve? – kérdezte a lány idegesen.
A fiúk hallgattak.
- Rendben van. Kész vagytok?
- Már rég. – felelte Ádám.
- Jól van. Akkor menjünk.
Kiléptek a konyhába, a fiúk oldalukon a táskáikkal.
- Hová, hová? – hördült fel az apjuk.
A gyerekek megtorpantak.
- Menjetek csak. – súgta oda nekik Elza. – Levente kint vár. Szálljatok be a kocsiba…
A már megjelent regényeim:
