Levente a kávéját kevergette. Egy pillanatra belefeledkezett a gondolataiba, melyek egész másfele szárnyaltak vele. Elzának azonban ez rögtön feltűnt, hisz’ nem volt jellemző a férfira.
- Valami baj van? – kérdezte.
- Khmm. Semmi, bocsánat. – pirult el Levente, ami szintén nem szokott vele előfordulni. – Hol is tartottunk? – tért vissza a valóságba.
- Látom, hogy nyomaszt valami, nyugodtan elmondhatod.
- Nem. Igazán. Nem tartozik ide. – felelte.
- Levente, mióta is ismerjük egymást? Te mindent tudsz a családi problémáimról, a testvéreimről, a szüleimről. Miért nem bízol bennem?
- Nem erről van szó. De a problémáimat nekem kell megoldani és nem keverheti bele az ember a munkájába.
- Tehát problémád van. Mondd csak el, hátha segíthetek. – biztatta a lány.
- Nem olyan jellegű.
- Ki vele. – erősködött Elza.
- Anyám kórházba került. Holnap pedig nincs óvoda. Nem tudom Biankát kire hagyni. De, mint mondtam, majd megoldom.
- Hát, csak erről van szó? Mármint, nem arra értettem, ami az édesanyádat illeti, azt nagyon sajnálom. De én szívesen vigyázok a kislányra.
Levente meglepődött az ajánlaton.
- Kedves tőled, de nem.
- De hát miért? – kerekedett el Elza szeme. – Én szívesen…
- Mert nem és kész! – csattant fel a férfi hirtelen.
- Jó, megértettem, nem akartam erőszakoskodni. Bocsánat. – mondta Elza zavartan.
- Nem, én kérek bocsánatot. – szabadkozott. – Csupán csak arról van szó, hogy nagyon féltem. Ő a mindenem. – tette hozzá.
- Ez természetes. Én is így lennék vele. – felelte Elza szelíden és még nagyobb tiszteletet érzett Levente iránt.
- Akkor én most mennék, ha nincs más megbeszélni valónk. – mondta a férfi, miután felhörpintette a kávéját.
- Persze. Menj csak, mindkettőnket vár a munka. – felelte a lány.
Levente felállt, gyors pillantást vetett a lányra és elment. Elza tekintetével végigkísérte. Gyengédséget érzett a férfi iránt…
Ajánlom figyelmedbe a már megjelent regényeimet is!
