Mire végeztek a bevásárlással, Elzából a rossz érzések maradéktalanul eltűntek. A bolt után a posta felé vették az irányt. A lány levelet írt a testvéreinek, melyben tudatta velük, hogy Nádváron van egy kedves ismerősénél, munkát egyelőre még nem talált, de bízik benne, hogy hamarosan az is lesz.
Ahogy a postáról kifordultak, Elza egyetlen barátnőjével, Kardos Szilviával futottak össze.
- Sziasztok! – köszönt Szilvi a párra.
- Szia, Szilvi! – derült fel Elza. – Emlékszel? – fordult Csaba felé. – Ő is oda járt a suliba.
- Szia. – köszönt a férfi is. – Sajnos, nem emlékszem.
- Hát, azt nem csodálom, Csabi. – felelte Szilvi zavartalanul. – Annyi lány közül, én sem emlékeznék. Bezzeg, azt hiszem, a suliból nem nagyon tudnék olyan lányt, aki ne tudná név szerint, hogy te ki vagy. A nagymenő.
- Még zavarba hozol. – felelte a férfi.
- Jaj, ugyan. Csak ne szerénykedj, nem az a fajta vagy, akit csak úgy, egyszerűen zavarba lehet hozni. – tette hozzá gúnyosan.
Csaba arca idegesen megrándult. Elza kezdte egy kicsit kellemetlenül érezni magát, így gyorsan átvette a szót.
- Mit csinálsz itt?
- A szüleimnél vagyok látogatóban.
- Itt? – csodálkozott Elza.
- Igen. Egy ideje már beköltöztek a városba, a tanyát nemrég el is adták.
- Furcsa, fel sem tűnt. Bár mentségemre szolgál, hogy mióta nem laksz velük, nem is jártam arra. Tényleg, mi van veled? Hol élsz most? Annyira megváltoztál! Nagyon jól nézel ki, olyan… nőcis lettél.
- Pesten élek. Majd elmesélem. Figyelj, itt van anyámék címe. Három hét múlva ismét hazajövök, találkozhatnánk. Keress meg. De most sajnos sietek.
- Jól van, persze, menj csak. Nekünk is menni kell. Akkor majd legközelebb.
- Gyere, azért hadd öleljelek meg! – mondta Szilvi és széttárta a karját. A két lány átölelte egymást.
- Ne bízz benne! – suttogta a barátnő Elza fülébe.
- Tessék? – hőkölt vissza Elza.
- Sziasztok! – intett Szilvia és elviharzott.
A lány barátnője után nézett. Csaba odalépett hozzá és átkarolta.
- Mit mondott? – kérdezte gyanakodva.
- Semmit. Csak, hogy jó pasi vagy, vigyázzak rád. – hazudta.
- Vagy úgy… – felelte a fiú megnyugodva és elindultak hazafelé.
Elza nem igazán értette Szilviát. Olyan furcsán viselkedett. Talán irigyelné tőle Csabát? „Igen, ez lehet az oka”, győzködte magát. „Mi az, hogy ne bízzak benne?!”, tűnődött, hiszen annyit segített már rajta ez a fiú, egyedül ő dobott neki mentőövet. „Micsoda hülyeség!” Már éppen eleget bizonyított. Ha benne nem, akkor ki másban bízhatna…
Ismerd meg a már kiadott regényeimet is!
