A helyiség apró volt, de szép. Mályvaszínű csempével volt burkolva. A kád mellett volt a mosdókagyló, vele szemben a mosógép, mellette pedig egy keskeny fürdőszobaszekrény. Elza kinyitotta az ajtaját, a felső polcon törölközők tornyosultak, ahogy azt Csabi mondta. Leemelte a legfelsőt és becsukta a szekrényt. Önkéntelenül is arcához emelte a törölközőt, mely puha volt és illatos. Felakasztotta a fogasra és megnyitotta a csapot. Közben levetkőzött. Kicsit izgult, nehogy a férfi rányisson. Hallgatózott. A szobából halk zene szűrődött be. Beleült a kádba. Testét kellemesen átjárta a meleg víz. „Milyen isteni érzés!” Elzárta a csapot és nyakig merült a simogató habokban. Egészen ellazította. Lehunyta a szemét és néhány percig csak mozdulatlanul feküdt. Aztán lassan mosakodni kezdett. Mikor végzett, nem volt kedve kiszállni, így hát relaxált még egy kicsit a kádban. Csengettek. A lány összerezzent. Rövid beszélgetést hallott, majd ajtócsukódást.
- Elza, megjött a pizza! – hallotta kintről.
- Máris megyek! – válaszolta, azzal gyorsan kipattant a vízből.
Néhány perc múlva már felfrissülten lépett be a szobába.
- Hol vagy? – kérdezte.
- A konyhában. – így hát Elza is arra vette az irányt.
Csaba már megterített. Rápillantott a lányra. Igazán szemrevaló volt, szívesen legeltette volna rajta még a szemeit, de nem akart illetlen lenni. A bő hálóing sejteni engedte domborulatait, hossza pedig inkább egy pólónak felelt meg, mint hálóingnek. Ő azonban már elég rutinos volt, így meg tudta őrizni hidegvérét.
- Gyere, ülj le. Azt hittem, már belefulladtál a kádba.
- Ne haragudj, csak annyira jól esett.
- Nem azért mondtam. Én is szeretek időzni a meleg habokban, főleg, ha van a kádban társaságom is.
Elza zavarba jött, amin Csaba jót derült magában.
- Lássunk hozzá, amíg még meleg. Jó étvágyat!
- Viszont kívánom!
Pár falat után ismét Csaba szólalt meg.
- Na, milyen?
- Hmm… Nagyon jó. – felelte a lány.
Rövid habozás után Csaba csak feltette a kérdést. Bár megfogadta magában, hogy nem faggatózik, túlságosan furdalta a kíváncsiság.
- Elmondod, hogy mi elől menekülsz?
Elza nagyot nyelt. Hirtelen nem tudta mit feleljen, de úgy érezte „jótevőjének” tartozik némi válasszal.
- Hát, mit is mondhatnék erre. Tudod, én elég szegény körülmények között nőttem fel. Apám elhagyott minket. Lett egy mostohaapám, aki egy iszákos barom. Gondolom, nem kell részletezni. Anyám pedig… Na, hagyjuk. Elég róla annyi, hogy egy gyenge jellem. Még a sulit sem fejezhettem be, pedig már csak egy év hiányzott. Egyszer csak elegem lett mindenből. Nem tudom mi lesz velem, de azt tudom, hogy mi lesz akkor, ha velük maradok. Ezt pedig nem akarom.
- Ezt értem. De akkor sem szaladhatsz fejjel a falnak. Miből gondolod, hogy lesz munkád? Ne haragudj, nem akarlak megbántani, de végzettség nélkül nagyon nehéz.
- Tudom. De majd csak lesz valahogy.
- Ez még így édes kevés. Miből gondolod, hogy így jobb lesz? Mit csinálsz, ha nem találsz munkát? Hazamész?
Elza nem felelt. Nem tudott rá választ adni. Ezeket a kérdéseket szándékosan nem tette fel magának, mert félt, hogy elbizonytalanodik. Félt attól, hogy elveszíti a remény utolsó szikráját is. Most pedig, hogy Csaba szembesítette a nehézségekkel, úgy érezte, hatalmas súlyokat rakott a vállára…
Ismerkedj meg a már kiadott regényeimmel is!
