Lassan kullogott a kerékpárja felé. Szeretett volna láthatatlanná válni. Úgy érezte, minden szempár rászegeződik. Pedig senkinek sem tűnt fel semmi. Főleg nem egy szerencsétlen, senki lánya. Felpattant a biciklijére és erejét megfeszítve tepert át a városon, hogy minél gyorsabban távol kerüljön attól az átkozott embertől.
Ahogy a városból kiért, lassított a tempón. Nyugtatólag hatott rá a zöld határ. Elgondolkozott, sorsán tűnődött. Milyen élet vár rá? Hogyan tudna kiszabadulni ebből a pokolból? Egy dolog motoszkált a fejében, elmenni innen. De hová? És mihez kezdjen? Bárhol jobb lesz, hisz’ ha itt marad nyomorúságos hajlékában, csapdába kerül és számára sem lesz jobb kilátás, mint az anyja számára. Nem akar így élni. Menekülni kell innen. Máris hová jutott!? Eladta magát a legundorítóbb férfinak, csak azért, hogy nevelőapja nyugodtan iszogathasson tovább. Hát ebből elég volt! Most már biztosan tudta, hogy mit akar. Maga mögött hagyni mindent.
Ahogy megérkezett a tanyára, anyjára ügyet sem vetve ment be a szobába. Előkapta az utazótáskáját és csomagolni kezdett. Nem tartott sokáig, hisz’ néhány ruhadarabon kívül semmije sem volt. Táskájával a kezében megállt az ajtóban. Még egyszer visszanézett. Ki tudja, visszatér-e valaha? Rövid tétovázás után kilépett a házból.
Anyja éppen a csirkéket etette, mikor meglátta a lányát a táskával.
- Elza! Hova mész? – kérdezte döbbenten.
- Elköltözök. – válaszolta határozottan.
- De mégis hová? Meg miért?
- Azt még nem tudom, hogy hová, de itt nincs tovább maradásom.
- De hát itt laksz. Ez az otthonod! – felelte az anyja.
- Miről beszélsz?! Milyen otthon?! – kérdezett vissza Elza gúnyosan.
Azzal megfordult és elindult a kövesút felé. Az anyja némán nézett utána. Nem tudta mire vélni lánya viselkedését.
- Úgyis visszajön… – motyogta maga elé és folytatta a tyúkok etetését...
Ismerkedj meg a már kiadott regényeimmel is!
