Ezt a blogot azért hoztam létre, hogy megpróbáljam minél szélesebb olvasói körhöz eljuttatni írásaimat. Erotikus regényeket írok immár két éve, de kiadót nem találtam hozzá, mivel mind egy szálig a nyugaton (mesterségesen) befuttatott, angolszász egy-kaptafa pornót propagálják, a hazai írókat – kivéve, ha celeb az illető – ignorálják, reménytelen magánkiadásokba hajszolják, vagy arra ítélik, hogy művük szövegfájlként, a számítógépük egy eldugott mappájában „öregedjen” meg, olvasatlanul. Én lelkesen belevágtam a fejszémet a magánkönyvkiadás mamutfenyőjébe, de beletörni látszik. Az első két regényemet jelentettem meg így, de terjeszteni nem tudom, elajándékozgatni pedig elvből nem fogom! Arra gondoltam, hogy keletkezésük sorrendjében következő, harmadik regényemet részletekben, blog-bejegyzések formájában közzéteszem, s így – persze kellő tetszés esetén – talán tudok egy kis hírverést csapni a már megjelent könyveimnek, illetve az értékesítésükre létrehozott webshopnak is. Hozzáteszem, a lehetetlen hazai körülmények sem vették el a kedvem az írástól, már javában dolgozom az ötödik erotikus regényemen, mert még mindig hiszem, hogy vannak e hazában potenciális olvasóim, épp csak idáig nem sikerült eljutnom hozzájuk. Minden kedves erotikabarátnak jó szórakozást kívánok!
Alice Miller