Szilvia rutinosan vezetett, Elza biztonságban érezte magát mellette. Autóval hamar megtették a távot. Leparkoltak a háztömb előtt. Elza kiszállt.
- Sietek, maximum egy fél óra. Ha mégsem jönnék, akkor gyere utánam.
- Miért mondod ezt?
- Nem is tudom. Kicsit tartok Csabától. Olyan rossz érzés fogott el vele kapcsolatban. – mondta aggódva és érezte, hogy olyan, mintha görcs lenne a gyomrában.
- Nem lesz semmi baj. – nyugtatta Szilvia.
- Ha te mondod, akkor bizonyára. – felelte a lány és becsukta a kocsiajtót. Ahogy ment fel a lépcsőn, érezte, hogy térdei ingataggá vállnak. Reménykedett, hátha a férfi nem lesz otthon. Megállt az ajtó előtt, reszkető kézzel lenyomta a kilincset. Nyitva volt. Csaba már hazaérkezett.
Csendesen osont végig az előszobán, belépett a hálóba. A férfi ott ült a fotelban.
- Te hol voltál? – emelte dühös tekintetét a lányra. – Miben állapodtunk meg? Hogy a tudtom nélkül nem mész sehová. Erre, alig hogy kiteszem a lábam, te máris kereket oldasz. Mi volt olyan sürgős? Beavatnál?
- Csak Szilvinél voltam. – magyarázkodott Elza. – Gondoltam, te úgysem vagy itthon, nem zavarna.
- Te csak ne gondolkozzál. Arra itt vagyok én. Megmondtam, amíg ebben a lakásban élsz, azt teszed, amit én mondok!
- Hát ez az. – bátorodott fel a lány. – Én elmegyek.
Azzal a szekrényhez lépett és az aljából elővette viseltes táskáját.
Csaba nem vette komolyan, azt hitte a lány csak bepróbálkozik. Elza azonban sebes mozdulatokkal gyűrte ruháit a táskába. A férfi nézte egy darabig, aztán megszólalt…
Ismerkedj meg a már kiadott regényeimmel is!
