Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

HTML

EROMANTIKA

Ezt a blogot azért hoztam létre, hogy megpróbáljam minél szélesebb olvasói körhöz eljuttatni írásaimat. Erotikus regényeket írok immár két éve. Az első kettőt magánkiadásban jelentettem meg, de terjeszteni nem tudom. Arra gondoltam, hogy keletkezésük sorrendjében következő, harmadik regényemet részletekben, blog-bejegyzések formájában közzéteszem. Minden kedves erotikabarátnak jó szórakozást kívánok!

Friss topikok

Szegény ember lánya - 24. rész

2014.05.30. 13:26 Alíz Molnár

Két óra múlva már karöltve, egy párt alkotva a hipermarketben sétáltak, hogy bevásároljanak a másnapi ebédhez. De alig léptek még be az üzletbe, már rögtön az első soron Csaba egy ismerősével futottak össze. Egy fekete, hosszúhajú lány válogatott a zöldségek között. Teltebb volt Elzánál, de női szemmel is rendkívül vonzó és elegáns. A férfi, mintha Elzáról egy pillanatra megfeledkezett volna, a nőhöz lépett, s arcán sármos mosollyal leszólította.

- Szia, Szandi!

A nő megfordult, arca felderült Csaba láttán.

- Szia! Rég nem láttalak. – azzal kezét a férfi vállára téve, puszival is üdvözölték egymást. Elza kínosan érezte magát, jelenlétét teljesen figyelmen kívül hagyták.

- Mi van veled? – kérdezte Szandi, miközben a Csaba mögött tétovázó lányra pillantott.

- Semmi különös. De egyszer igazán összefuthatnánk. – válaszolta.

- Igazad van. Akkor, remélem, hamarosan látlak.

- Úgy legyen. – felelte Csaba, majd odahajolt, s megpuszilta Szandit, aki aztán megindult a bevásárlókocsijával a tejtermékek felé.

Elzát elöntötte a féltékenység, ugyanakkor sértődöttséget is érzett, hogy a fiú őt be sem mutatta, teljesen levegőnek vették. De nem akarta érzéseit kimutatni. Csaba pedig, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, átkarolta és szájon csókolta a lányt, aki ettől egy kicsit megnyugodott és kétségei is oldódtak.

- Ki volt ez? – kérdezte, nyugalmat erőltetve a hangjára.

- Csak egy régi jóbarát. Jókat szoktunk dumcsizni, meg ökörködni. Bírom a csajt, jó fej.

- Bizonyára.

- Na, cicám, akkor mit akarunk venni? Mit főzöl nekünk holnap ebédre? – váltott témát Csaba.

- Mit szeretnél? – kérdezte Elza, kicsit jobb kedvre derülve.

- Lássuk csak… Pörkölt?

- Rendben van. Akkor irány a húspult…

Ismerd meg a már kiadott regényeimet is!

Szólj hozzá!

Címkék: regény szex erotika romantika erotikus blog Alice Miller Szegény ember lánya

A bejegyzés trackback címe:

https://eromantika.blog.hu/api/trackback/id/tr506236297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása