- De igen. Volt rá elég időm, hogy megismerjelek. Láttam a munkádat, a hitedet, az eltökéltségedet és a kitartásodat. Láttam már éppen eleget ahhoz, hogy tudjam milyen vagy. – felelte szelíden.
- Én akkor is csak tisztességtelen vagyok. De én ezt vállalom, mert nem akartam azt az életet élni, amit az anyám. Nem akartam, hogy a testvéreim elvesszenek. Esélyt akartam nekik adni. Értük, magunkért tettem azt, amit tettem. Eladtam magam. De ez volt az ára annak, hogy ne legyek egy életen át mások kapca rongya. Végre lehetek én is valaki. – mondta kipirult arccal.
- Bátor és erős vagy. Becsüllek érte. És igen is, hogy tisztességes vagy, hisz’ elmondtad nekem mindezt.
- Hát nem vetsz meg?
- Szeretnélek megcsókolni. Ha szabad. – nézett Levente mélyen, szerelmesen a lány szemébe.
- Én kérlek rá. – felelte Elza elgyengülve.
Levente közelebb csúszott a lányhoz, egészen magához húzta, míg testük végül összesimult. Elzát elöntötte a melegség, törékeny teste megremegett. A férfi köréfonta erős karját, melynek ölelése biztonsággal töltötte el a lányt. Levente ajkaival Elzáéhoz közeledett. A férfi lehelete szinte perzselt. Csókja azonban még annál is forróbb volt. Lehunyt szemmel feledkeztek bele a pillanatba, melyre mindketten oly nagyon áhítoztak már. Ajkaik nehezen váltak szét, apró kis csókokra még újra és újra összeolvadtak.
Egymás karjaiban maradtak még, Elza ráhajtotta fejét Levente mellkasára.
- Tegnap beszéltem Gergővel telefonon. Nagyon aggódom miattuk. Anyám már egy ideje kórházban van. Nem úgy néz ki, hogy egyhamar kiengedik. Magukra maradtak, azzal a részeg semmirekellővel. Tennem kell valamit, míg bajuk nem esik. Azt sem tudom, esznek-e rendesen. Soha sem panaszkodnak, engem akarnak kímélni.
- Akkor mire vársz? Értük kell menni. – mondta Levente határozottan.
- Igen, de a suli…
- Hagyd már. Mennyi van még nyári szünetig? Három-négy nap? Mi múlik már azon? A fiúknak viszont nem mindegy. Itt lehetnének nyáron, addig meg majd elválik anyáddal is, hogy mi lesz.
- Igazad van. Holnap elmegyek értük. Csak nem tudom, az a disznó majd hogy reagál. Kicsit tartok tőle. – mondta Elza, hangjából érződött egy kis félelem.
- Ne aggódj egy percet sem, mert veled megyek. – nyugtatta meg Levente.
- Tényleg? Megtennéd?
- Mit csodálkozol? A te problémád az enyém is, az enyém a tied is. Vagy te nem így gondolod?
Elza a férfire emelte tündöklő kék szemeit.
- De igen. Te drága, te kedves…
Levente pedig rátapadt a lány érzékien duzzadt szájára és ismét csókolózni kezdtek, mely már vadabb volt és szenvedélyesebb, mint az előző.
- Nem jöttök át Biankával este? – kérdezte Elza, miután ajkaikkal szétváltak.
- Mi lenne, ha csak én jönnék? – kérdezte Levente suttogva.
- És Bianka? – kérdezett vissza izgalomtól remegő hangon Elza.
- Elviszem anyámhoz.
- Nem lesz gond? Hiszen nem rég volt beteg.
- Ugyan. Az csak múló rosszullét volt, szerencsére. Az unokája csak jó hatással lenne rá. Úgyis mindig dünnyög, hogy kisajátítom Biankát. – felelte.
- Akkor jó. Megcsókolsz?
- Meg. – felelte Levente és a következő pillanatban az ajkaik ismét összeforrtak…
Ajánlom figyelmedbe a már megjelent regényeimet is!
