A gyerekek, akik már sok hasonló jelenetnek voltak tanúi, érdeklődve figyelték az eseményeket. Először még szorongással töltötte el őket részeg apjuk viselkedése, de látván, hogy Elza nem fél és hogy milyen határozott, ők is megnyugodtak.
- Na, srácok, akkor lehet bepakolni. – szólította meg őket a lány. A két fiú pedig a horkoló családfőt óvatosan kikerülve, szorgos hangyaként behordta a házba, amiket vásároltak.
Eszter, miután férje rendre utasította, a fal mellett lévő lócára telepedett. Üres tekintettel bámulta földön fekvő, ittas urát. Esze ágában sem volt, hogy felsegítse. Hagyta, hadd aludja ki józanra magát. Persze, akkor majd számot kell adnia iménti viselkedéséről. Sértettsége mellett, a kíváncsiság is furdalta, hogy mi lehet a szatyrokban, de erőt vett magán és igyekezett lánya előtt közönyösnek maradni. „Majd ha elment. Majd azután.”
Elza lecsukta a csomagtartó ajtaját és magához hívta a fiúkat. Rövid búcsút vett tőlük. Még mielőtt beszállt az autóba, egy kis pénzt nyomott a kezükbe.
- Jól rakjátok el, anyuék meg ne neszeljék, különben keresztet vethettek rá. Majd vesztek rajta valamit az iskolabüfében. Ja, és még valami. A lényeget majdnem elfelejtettem. – és behajolt az autóba, a kesztyűtartóból pedig egy mobiltelefont vett elő. – Ez legyen nálatok. Majd én hívlak benneteket, csak a zöld gombot kell megnyomni, ha csörög. Itt a töltője. Az iskolában fel tudjátok tölteni. Ha a tanító nénit megkéritek, biztosan megengedi és segít is.
Gergő átvette a telefont.
- Jaj de jó! Akkor most már majd tudunk egymással beszélni.
- Bizony. – felelte a lány, majd megpuszilgatta a gyerekeket.
Azután beült a kocsiba és elindult. A fiúk szaladtak egy darabig a piros Ford után, majd integettek Elzának, egészen addig, míg ki nem fordult a műútra. Nehéz volt az elválás, de biztonsággal töltötte el őket a tudat, hogy nővérük nem feledkezett meg róluk…
Ajánlom figyelmedbe a már megjelent regényeimet is!
