Elza szánakozóan végignézett az anyján. Nem tudott neki megbocsátani, de valahol mégis sajnálta. Rosszabbul nézett ki, mint mikor utoljára látta. Szemlátomást fogyott, szemei beesettek voltak, arca pedig szürke. Sokszor köhögött, ami már teljesen hozzátartozott az életéhez.
- Van gyógyszered? Ha van recepted, kiválthatom.
- Inkább egy kis pénzt adj. – válaszolt az asszony szemrebbenés nélkül.
- Te semmit sem változol. – felelte Elza, megvetéssel a hangjában. – Pénzt nem adok, mert úgyis cigarettára meg piára költenétek. Mondd meg mire van szükségetek és megveszem.
- Nem kell az alamizsnád. – felelte az anyja dacosan.
Ekkor a fiúk szaladtak ki a házból. Vidáman fogták közre nővérüket.
- Indulhatunk? – kérdezte Elza.
- Igen! – felelték kórusban.
- Akkor beszállás! – nyitotta ki nekik a lány a kocsi ajtaját. A fiúk izgatottan ültek be a hátsó ülésre. Még soha sem voltak ilyen szép autóban. Elza is elfoglalta a helyét a kormánynál és elindította a motort. Lassan elindultak. Végiggurultak a tanyabejárón, majd, miután kifordultak a műútra, gázt adott. Ádám tátott szájjal figyelte az ablak előtt elsuhanó fákat.
- Ez a te kocsid? – kérdezte Gergő.
- Igen. – felelte a lány és a visszapillantó tükörből öccsére pillantott.
- Akkor te most gazdag vagy? – folytatta a kérdezősködést rövid szünet után.
- Nem. Azt azért nem mondanám. – nevetett Elza.
- Kár. – felelte Gergő lebiggyesztett szájjal.
- Miért? – kérdezte a nővére.
- Mert akkor hozzád költözhetnénk. Olyan rossz, mióta elmentél. – felelte.
- Nekem is rossz nélkületek. – komorult el Elza, majd mosolyogva hozzátette. – De ha ez vigasztal, jó úton haladok afelé, hogy majdnem gazdag legyek. Akkor talán hozzám költözhettek.
- Tényleg? – csillant fel Gergő szeme. Erre már Ádám is megszólalt.
- Az igazán jó lenne. Egyébként mit dolgozol…
Ismerd meg a már kiadott regényeimet is!
