EROMANTIKA

Elza átmenetileg vette magához testvéreit. Nem tudta, mennyi ideig fognak nála tartózkodni. Mindezt anyjuk állapotától tette függővé, aki Nádváron feküdt a kórházban. Bár Elza megfogadta, hogy leveszi a kezét az anyjáról, képtelen volt vele idegen módjára viselkedni. Nem hagyta volna a lelkiismerete, meg aztán szánta is. Sőt, be kellett magának vallania, hogy bármennyire is szerette volna gyűlölni, képtelen volt rá. Még mindig szerette. Elment tehát a kórházba, hogy biztosítsa afelől, kézben tartja a gyerekek sorsát, amiatt ne aggódjon.

Arra azonban nem számított, hogy anyját ennyire rossz állapotban találja. Tudta, mennyire beteg, de nem gondolta, hogy ilyen súlyos.

Hajdú Eszter lesoványodva, hamuszürke arccal feküdt az ágyban. Folyamatosan kapta az oxigént. Ujjai, tenyerei lilák voltak, teste fakó, vértelen. Képtelen volt a beszédre. Minden energiáját felemésztette az erőlködő légzése. Mellkasa szaporán emelkedett, de alig süllyedt le, felületesen vette a levegőt. Ételt, folyadékot alig vett magához. Folyamatosan csepegett neki az infúzió. Nem sok volt már neki hátra a földi létből.

Elza egy nap behozta a testvéreit, hogy még láthassák anyjukat. Nagyon felkavarta őket a látvány, így hát többször nem terhelte őket ezzel.

Egy hónappal azután, hogy Elza elhozta a gyerekeket az apjuktól, anyjuk feladta a küzdelmet és fáradt szemeit örökre lehunyta.

A temetés csendes, szerény volt. Nem sokan kísérték el a végső nyughelyére. Berecz Sándor most sem volt képes józanul megjelenni. Bár, mit is várhattak volna tőle?

Elza megbeszélte a gyerekekkel, hogy nem kell többet visszamenniük az apjukhoz. Gyámsága alá helyeztette őket. Ezzel véghez is vitte a saját maga számára kijelölt küldetést. Gergőnek és Ádámnak biztosította a jövőjét. Normális körülmények között, szeretetben nevelkedhettek tovább.

A tanyára soha többé nem ment vissza. Tudni sem akart többé nevelőapjáról. Persze a fiúknak megadta a lehetőséget a kapcsolattartásra, akik érthető módon nem akartak élni ezzel. Boldogok voltak új otthonukban. Tanultak, besegítettek a gazdaságba…

A már megjelent regényeim:

Vágyak hálójában

Érzelmek ingoványa

Ez alatt Levente beültette a megszeppent fiúkat az autóba, táskáikat pedig berakta a csomagtartóba.

- Hol marad már Elza? – tekingetett a ház felé idegesen. – Megnézem. – mondta, csak úgy, maga elé és elindult a bejárat felé. Ekkor meghallotta Elza kiáltását, majd dulakodásra utaló zajok hasítottak a csendbe.

Levente szinte beszakította az ajtót. Elzát látta, amint az alkoholista nevelőapja a falnak szorítja. Nadrágja térdig letolva. A lány kétségbeesve védekezett, próbált menekülni a szorításból. Levente egy szempillantás alatt ott termett, Sándort egy határozott mozdulattal lependerítette kedveséről, majd a következő mozdulattal bemosott neki egyet. A férfi elterült a padlón. Kézhátával véres orrát törölgette. Megpróbált feltápászkodni, de végül is a földön maradt.

- Ne merj még egyszer hozzá érni! – üvöltötte Levente. – Különben véged lesz, öregem!

Azzal belekarolt a lányba és az autóhoz támogatta. Beültette a kocsiba, majd nagy gázzal elindult. A Ford farolva megpördült, majd porfelhőt hagyva maga után elhajtott...

A már megjelent regényeim:

Vágyak hálójában

Érzelmek ingoványa

A fiúk szinte futva igyekeztek kifelé. Sándor felpattant az asztaltól. Illetve csak megpróbált, mert megtántorodott és visszahuppant a székre. Ettől még idegesebb lett. Az asztal sarkába kapaszkodva felhúzta magát.

- Azonnal gyertek vissza! – kiáltott utánuk.

- Nyugi. – mondta Elza. – Pár napra elviszem őket, amíg anya a kórházban van. Úgysem törődsz velük. Nem mindegy neked?

A férfi tántorogva közelebb lépett a lányhoz. Erős italszag dőlt róla, mely húgyszaggal keveredett. Elza akkor látta, hogy biztosítótűvel összefogott nadrágját végigvizelte. Mosdatlan volt, koszos, borostás.

- Azt mondtam, hogy… hogy… – emelte fel az ujját. Ismét megtántorodott. Rátámaszkodott az asztalra és az üveg után nyúlt. Megnedvesítette tartalmával a torkát, mintha csak abban bízna, hogy akadozó nyelve jobban fog forogni tőle.

- Van cigid? – kérdezte.

- Nem dohányzom. – felelte a lány.

- Nem azt kérdeztem. Attól még hozhattál volna. Mióta nincs itthon anyád, a dolgok nehezebben működnek.

- Gondoltam. – jegyezte meg Elza megvetően.

Sándor óvatosan közelebb tántorgott. Majd hirtelen, váratlanul elkapta a lányt, szinte egész súlyával rátehénkedett.

- Gyere, kapd el a lompost. – lihegte és másik kezével igyekezett szabaddá tenni péniszét.

Elzát mellbe vágta a férfi bűzös lehelete. Nagyot lökött a nevelőapján, aki majdnem beesett a sarokba. Ettől azonban, mintha kijózanodott volna, rávetette magát az ajtó felé hátráló lányra.

- Eressz el! – sikította…

A már megjelent regényeim:

Vágyak hálójában

Érzelmek ingoványa

- Ki a fene az?

- Szia. – köszönt rá Elza.

- Te vagy az? – mordult fel. – Minek jöttél?

- A fiúk bent vannak?

- Mit tudom én. – azzal meghúzta az üveget. Ádámcsutkája le-fel liftezett minden kortynál.

Elza belépett a szobába. A fiúk az ágyon kucorogtak.

- Helló. – derült fel a lány arca.

- Csak hogy megjöttél! – sóhajtott fel megkönnyebbülten Gergő. – Szia.

- Szia. – köszönt Ádám is csendesen.

A két fiú odalépett nővérükhöz, megölelték, megpuszilták.

- Te hogy nézel ki? – emelte fel Elza Gergő állát. – Mi történt veled?

A fiú arcán, a szeme alatt, lilás zúzódás éktelenkedett.

- Semmi. – felelte, fejét lehorgasztva.

- Apád műve? – kérdezte a lány idegesen.

A fiúk hallgattak.

- Rendben van. Kész vagytok?

- Már rég. – felelte Ádám.

- Jól van. Akkor menjünk.

Kiléptek a konyhába, a fiúk oldalukon a táskáikkal.

- Hová, hová? – hördült fel az apjuk.

A gyerekek megtorpantak.

- Menjetek csak. – súgta oda nekik Elza. – Levente kint vár. Szálljatok be a kocsiba…

A már megjelent regényeim:

Vágyak hálójában

Érzelmek ingoványa

Tehát itt élt Elza. Innen menekült el. Innen kapaszkodott fel. Kiszálltak az autóból. Levente önkéntelenül is megölelte a lányt. Könny szökött a szemébe.

- Sajnálom. – mondta.

- Mégis mit? – ámult el Elza.

- Azt, amin keresztül kellett menned. Most, hogy ezt láttam, jobban becsüllek, mint valaha. – felelte.

- Nem értelek. – nézett rá a lány tiszta, őszinte szemeivel.

- Nem baj. – szorította magához a férfi. – Most már nincsenek vak foltok, teljesen ismerlek.

Álltak egy percig még így, átölelkezve. Aztán Elza megszólalt.

- Ha nem bánod, előre megyek. Nem tudom, az öreg milyen állapotban van. Remélem, a fiúk készen vannak. Tegnap beszéltem velük telefonon és a lelkükre kötöttem, hogy még este szedjék össze a holmijukat. Nem akarok sokáig itt időzni.

- Rendben. Ahogy akarod. Itt várok. – egyezett bele Levente. – De ha szükség lesz rám, szólj.

Elza bólintott. Jól esett neki a figyelmes törődés.

Elindult a ház felé. Az ajtóból még visszafordult, a férfira nézett. Levente biztatóul rámosolygott. Kezét a rozsdásodó kilincsre tette. Lenyomta, s az csikorogva engedelmeskedett. Az ajtó nehezen nyílt, szorult. Kissé meg kellett löknie. Torkában dobogott a szíve.

Belépett a konyhába. Kellett néhány másodperc, míg szeme hozzászokott a félhomályhoz. Berecz Sándor a konyhaasztalnál ült, egy félig üres palack vodka társaságában. Fejét, mely időnként lebukott, könyökölve támasztotta. Részeg kábulatában szunyókált. Az ajtónyitódásra feleszmélt...

A már megjelent regényeim:

Vágyak hálójában

Érzelmek ingoványa

Két óra múlva már úton voltak. Elza vezetett. Maguk mögött hagyták a Törökhalomhoz közel eső birtokot, a meleg szerelmi fészket. Szelték a kilométereket Elza múltja felé, ahová már csak egy kötelék fűzte, a testvéri szeretet. Vegyes érzések keltek életre a lányban, ahogy közeledtek az ismerős tájak felé. Örült, hogy Levente elkísérte, erővel töltötte el a jelenléte.

Nem tartott sokáig a kocsikázás, úgy háromnegyedóra alatt oda is értek. A hatalmas diófa fenséges koronája már messziről látszott. Befordultak a bejárón. Elza visszább vette a sebességet, de az út így is porzott utánuk.

Levente megdöbbent az elé táruló tanya láttán. A lányra nézett, nem akarta elhinni, hogy ez a hely volt az úti céljuk, de Elza arcára pillantva, rá kellett döbbennie, hogy bizony ez lenne a szülői ház. Erre nem számított. Bár ismerte Elza történetét, elmondta milyen nyomorból érkezett, mégis, ez a hely minden képzeletét felülmúlta.

Régi parasztház. Valamikor fehérre volt meszelve az oldala, ami már inkább szürkének tetszett. A vakolat több helyen is leomlott, előbukkant alóla a csupasz vályog. Az ablakok kicsik, az üvegeken a fény erőlködve jutott át. Piszkosak voltak. Úgy nézett ki az épület, mint amiben már évtizedek óta nem laknak. A bejárati ajtó mellett hatalmas repedés futott. Olybá tűnt, mintha a háznak erezete lenne. Talán azon a résen még a szél is besüvített… Talán azért még nem. A tető megroskadt, akár egy öregember háta, életveszélyes. A cserép helyenként megcsúszott. A melléképület nem volt se jobb, se rosszabb állapotban.

A ház körül nem sok zöld volt. A szabadon eresztett jószágok kipusztították. Egy kerekes kút díszelgett a bejárattól nem messze. Deszkákból tákolt fedő volt a tetejére tolva. A kút tövében egy macska sütkérezett. Járda gyanánt két sor tégla volt a földbe lerakva…

A már megjelent regényeim:

Vágyak hálójában

Érzelmek ingoványa

Szombat reggel Elza korán ébredt. Félt kinyitni a szemét. Attól tartott, csak szépet álmodott. Ha csak álmodta, akkor viszont nem akar még felébredni. Kinyújtotta a kezét maga mellé. Lassan, óvatosan csúsztatta végig a lepedőn. Ujjai kemény, izmos testet érintettek. Elza kinyitotta a szemét. Elmosolyodott. Hát igaz! Levente békésen aludt mellette. Egyenletesen szuszogott.

Nézte a férfit. Tökéletes ébredés. Hagyta aludni kedvesét. Félt egy kicsit, mi lesz, ha felébred, hogyan fog ránézni, hogy fog vele viselkedni. Lehet, hogy számára az idill csak addig tart. Ki akart még élvezni addig minden pillanatot, hisz’ lehet, hogy boldogsága már csak percekig tart.

Levente azonban hamarosan megmozdult. Oldalára fordult, Elzával szembe. Felnézett és a lányra mosolygott. Kinyújtotta a karját, átölelte. Leheletnyi csókot nyomott az ajkaira.

- Szia. – mondta, még álomittasan.

- Szia. – köszönt Elza is várakozóan.

- Régen ébren vagy? – kérdezte a férfi.

- Nem. Csak pár perce.

- Felkölthettél volna.

- Nem akartalak. Olyan békésen aludtál. – felelte kicsit bizakodóan a lány.

- Mikor induljunk?

- Nem gondoltad meg magad?

Levente kikerekítette álmosságtól szűk szemét.

- Miért gondoltam volna meg magam? Nem értelek.

- Semmiért. Csak úgy mondtam.

- Akkor?

- Ahogy elkészültünk.

- Van még egy kis időnk összebújni? – kérdezte a férfi sejtelmesen.

- Hááát… Igen. – nevette el magát Elza.

Levente pedig csókjával betapasztotta a lány kacagó száját. Testével betakarta Elzát. Szeretkeztek…

A már megjelent regényeim:

Vágyak hálójában

Érzelmek ingoványa

- Holnap mikor induljunk? – kérdezte Elza.

- Ezt ne most beszéljük meg. Szomjas vagyok.

Elza zavartan nézett a férfi poharára, mely majdnem tele volt.

- De hiszen… Vagy nem ízlik? Hozzak esetleg valami mást?

- A borral semmi gond. Azonban én a csókodra szomjazom. – felelte Levente.

- Vagy úgy. – mosolygott a lány. – Az nekem is jól esne.

- Táncolsz velem? Olyan szép ez a dal.

- Itt?

- Igen.

Levente felállt az asztaltól és Elzához lépett. Felsegítette és magához vonta. Tenyere lecsúszott a karcsú derekára, szorosan átölelte.

A lány a férfi nyakára fonta karjait, s felemelte arcát. Tikkadt ajkaik összetapadtak, hogy szomjukat csókkal oltsák.

Lágy ringásba kezdtek, mozgásukat a könnyű dallamok vezették. Ágyékuk egymásnak feszült. Elza érezte a férfi kemény domborulatát.

- Finom az illatod. Milyen puha a bőröd. – suttogta Levente és ajkaival a lány nyakát érzékien végigcsókolta. Érezte ütőerének telt pulzálását. Sebesen lüktetett a férfi puha nyelve alatt. A lány bőre kellemesen sós volt.

Elza egyre jobban kapaszkodott Levente nyakába, térdei rogyadoztak, lábai meg-megbicsaklottak. A zene szólt, vezette őket, áttáncoltak egy másik világba, ahol csak ők ketten léteztek.

A férfi kezei lejjebb csúsztak, megpihentek a lány fenekének kemény domborulatán. Simogatni kezdte, feltérképezve minden pontját. Elzát forróság töltötte el. Teljesen elgyengült, testével szorosabban hozzásimult Leventéhez.

Lépteiket a varázslatos dallamok a hálószobába vezették.

A férfi kezei feljebb csúsztak, a ruha cipzárját keresve. Ahogy végig kicipzározta a ruhát, az teljesen szétnyílt Elza hátán. A pántok lecsúsztak válláról és a könnyű öltözék a földre hullott. A lány testét semmi sem fedte, csupán csak egy aprócska kis csipkebugyi takarta el a szemérmét...

Ajánlom figyelmedbe a már megjelent regényeimet is!

Helyet foglaltak hát az asztalnál, mely már meg volt terítve és aminek a közepére Elza, kis üvegvázába, odatette a rózsát. Hangulatos gyertyafény világította meg a helyiséget.

- Töltenél bort? – kérdezte a lány.

- Persze. – felelte Levente, majd miután kinyitotta a palackot, megtöltötte a poharakat. Koccintottak.

- Biankával minden rendben volt?

- Hát, egy kis füllentéssel igen. – mosolygott a férfi.

- Ezt hogy érted?

- Nem mondtam meg neki hová jövök, mert akkor biztosan kiverte volna a hisztit, hogy velem akar jönni. Szeret téged, minden alkalmat megragad, hogy veled lehessen.

- Én is nagyon megszerettem. – mondta Elza őszintén.

- Tudom. Elég, ha csak rátok nézek.

- Szedhetek? – emelte fel a lány a sültes tálat.

- Igen, köszönöm. Mennyei illata van.

Elza megpakolta mindkettőjük tányérját.

- Valami még hiányzik. – és felpattant az asztaltól.

Levente érdeklődve nézett utána. A ruha hátul mélyen kivágott volt, felfedve Elza csupasz hátát, a lágy esésű anyag pedig sejtelmesen kihangsúlyozta alakjának kecses vonalát.

A lány a CD-lejátszóhoz lépett, halk zenét indított el.

- Így már más. – mondta, miközben ismét helyet foglalt.

- Valóban. – hebegte a férfi és beleivott a poharába. Úgy érezte, teljesen kiszáradt a torka. A bor íze telt volt, zamatos.

Elza nem tudott sokat enni, annak ellenére, hogy a vacsora nagyon ízletes volt. Boldog volt, de nem tudta magát felhőtlenül átadni az érzésnek, mert nem merte elhinni, hogy mindez igaz lehet. Gyomra görcsbe szorult, szabályosan rettegett attól, hogy a férfi viselkedése bármelyik pillanatban megváltozhat. Félt attól, hogy megszégyeníti, de legjobban attól, hogy csalódni fog. Végig kutakodva figyelte Levente mozdulatait, gesztusait. Próbált a tekintetében olvasni. De amikor a meleg, barna szemeibe belemélyedt, csak még jobban olvadozni érezte a szívét. Semmi gyanúsat nem észlelt. Sőt. Egy szerelmes férfit látott, aki teljesen felkavarta, akiért egyre inkább odáig volt.

Elnézte a széles vállát, markáns vonásait, érzéki száját. Ahogy hallgatta mélyen rezgő hangját, egyre inkább belehabarodott…

Ajánlom figyelmedbe a már megjelent regényeimet is!

Csodálatos éjszaka volt. Az ég sötét kupoláját milliónyi csillag ragyogta be. A Hold jóllakott kövérséggel terpeszkedett alattuk.

Felnézve az égre, az ember oly’ parányinak érezte magát. Szinte félelemmel töltötte el az a tudat, hogy a végtelen univerzumában kisebb mint egy porszem. Így tűnik fel csak a számára, hogy ő maga milyen kis semmi, milyen törékeny.

Leventét most is lenyűgözte a látvány, mint mindig. De nem akart most ezzel foglalkozni, hisz’ az ajtó mögött valami hasonlóan varázslatos szépség várta. Rég elfelejtett izgalom hatalmasodott el rajta. Nagyot sóhajtott, majd bekopogott. Az ajtó szinte azonnal feltárult és Elza, mint a legszebb csillag tündöklött előtte.

Még soha sem látta ilyen szépnek. Haja fel volt tűzve, csak egy kis hullámzó tincs keretezte be az arcát. Szemei úgy kéklettek, akár a legtisztább égbolt. Fehér, könnyű ruhát viselt, amiben úgy festett, mint egy görög istennő. Levente lélegzetvisszafojtva nézte, akár valami tüneményt.

- Szia! – köszönt Elza csilingelő hangján.

- Szia. – köszönt a férfi is, de továbbra is úgy állt, mint akinek földbe gyökerezett a lába.

- Nem jössz be? – kérdezte a lány szelíden, miközben halvány pír jelent meg az arcán.

- De, hogyne. – tért magához Levente a révületből. – Gyönyörű vagy. – tette hozzá.

- Köszönöm. – fogadta a bókot Elza szemlesütve és beljebb tessékelte a férfit.

- Ezt neked hoztam. – nyújtott át egy szál vörös rózsát a lánynak, akinek az ajkai olyanok voltak, mint a virág szirmai. Pirosak és harmatosak.

- Kedves tőled. – mondta és beleszippantott a rózsa illatába. – Szeretem.

- Akárcsak én. – felelte Levente, szemét le nem véve a lányról.

Lassan odahajolt hozzá és megcsókolta. Elza ajkai édesek voltak. Nyelvét áttolta a szájába, kutakodva, keresve. Ott összefonódott a lány nyelvével. Csókjuk szédületes volt, majdnem teljesen elragadta őket a szenvedély. De nem akartak sietni, hisz’ az este csak most kezdődött. Minden csodát egyenként végig akartak élvezni, akárcsak a vacsora fogásait. Ha most egymásnak esnének, az olyan lenne, mintha összeöntenék a bort a főfogással és a desszerttel. Mindennek megvan a sora és külön-külön kell végigízlelni…

Ajánlom figyelmedbe a már megjelent regényeimet is!